Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség megalakulását jelentették be pénteken Kolozsváron, a szervezet szorosan együttműködni kíván a Magyar Fesztivál Szövetséggel – közölték a kezdeményezők egy sajtótájékoztatón.
A Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére létrejött Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség hosszú távú céljai között szerepel, hogy átfogó ernyőszervezet legyen, amelynek Erdély legjelentősebb fesztiváljai a tagjai.
Első körben a szervezethez az erdélyi kulturális magyar városnapokat szervező helyi egyesületek csatlakoztak, hiszen az ötlet a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) szervező Kincses Kolozsvár Egyesülettől származik, amely idén ünnepli a KMN alapításának tizedik évfordulóját. Ebből az alkalomból augusztusban Kolozsváron a magyar napok keretében be fognak mutatkozni Erdély többi magyarlakta városainak fesztiváljai is.
Eddig főleg a szórványban vagy az interetnikus környezetben működő magyar kulturális városnapok szervezői csatlakoztak az egyesülethez, közöttük van a marosvásárhelyi Forgatag, a nagybányai Főtér Fesztivál, a Brassói Magyar Napok, a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok, a nagyváradi Szent László Napok, valamint a Hunyad és a Fehér megyei magyar napok szervezői.
Az Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség ideiglenes elnöke Szabó Lilla lett, aki a kolozsvári sajtótájékoztatón elmondta: évek óta érlelődik a szervezet létrehozásának terve, amely szakmai együttműködések kialakításával, workshopok és előadások szervezésével kívánja segíteni tagszervezeteit. A cél az, hogy jobban megismerjék egymást, akár jogi, gazdasági tanácsokat adjanak egymásnak, hogy így könnyebben hidalják át a különböző nehézségeket. Tervük az, hogy egész Erdélyre kiterjedő működőképes hálózatot hozzanak létre. A további tagszervezeteket előbb feltérképezik, majd meghívják őket is a szövetségbe. Szabó Lilla elmondta: egy 2015-ös kimutatás szerint Erdélyben mintegy 300 különféle városi rendezvény létezik. Tervezik egy közös honlap létrehozását, valamint az erdélyi fesztiválnaptár elkészítését. Romániában nincs hagyománya a fesztiválszövetségeknek, az erdélyi lesz az első, amelyet hivatalosan is bejegyeznek – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Az Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség szakmai együttműködést kíván kialakítani a 2002-ben alakult Magyar Fesztivál Szövetséggel, amelynek képviseletében Márta István elnök köszöntötte az erdélyi ernyőszervezet megalakulását. Elmondta, hogy az általa vezetett szövetségnek 220 tagja van, amelyek 280 fesztivált képviselnek.
Magyarországon több mint 4 ezer fesztiválszerű rendezvény létezik, ezért kénytelenek voltak kidolgozni egy minősítési rendszert, amely Európában is példamutatóvá vált – hangoztatta. Magyarországon a lakosság számarányához képest nagyon színvonalas fesztiválokat szerveznek, ezt az európai szövetség is elismeri – tette hozzá.
Úgy értékelte, hogy igazi kárpát-medencei összefogás jött létre azáltal, hogy megalakult az Erdélyi Fesztiválszövetség, illetve hogy ennek egyes szervezetei már tagjai a Magyar Fesztivál Szövetségnek is – mondta Márta István.