Erdély hét csodájának kiválasztására indított internetes szavazást a Transindex.ro erdélyi hírportál és a goTransylvania telefonos alkalmazás fejlesztője. A kezdeményezés által szeretnék széles körben felhívni a figyelmet az erdélyi tájakra, szokásokra, művészetre, a történelemre és az épített örökségre.
A szervezők felkérésére erdélyi szakértők, szakmai szervezetek és közéleti személyiségek ajánlottak erdélyi csodákat. Az ajánlatok alapján állt össze egy 34-es lista, melyet a kezdeményezés honlapján, illetve telefonkészülékeken a goTransylvania útikalauz-alkalmazás keretében lehet böngészni.
Az ajánlott erdélyi nevezetességek között természeti látnivalók (például a Gyilkos-tó és a Békás-szoros, a torockói Székelykő, a székelyföldi Egyes-kő, a Szent Anna-tó és a Tordai-hasadék) az épített örökség remekművei (köztük a kolozsvári Bánffy-palota, a székelyderzsi erődtemplom és Vajdahunyad vára), az élővilág ritkaságai (például a mocsári kockásliliom és a békászó sas), ételkülönlegességek (így a szilágysági pálinka és a tordai pecsenye), vagy fontos történelmi események – mint amilyen például a vallásszabadságot a világon elsőként meghirdető 1568-as tordai országgyűlés – is szerepelnek.
A cél, az erdélyi értékek érdek nélküli bemutatása
Amint a kezdeményezők keddi közleményükben hangsúlyozták, nem a verseny kiélezése a céljuk, hanem az erdélyi értékek érdek nélküli bemutatása. Ezért igyekeznek minőségi felületet biztosítani arra, hogy mind az Erdélyben lakók, mind az érdeklődők hiteles képet kapjanak a régiónak azokról a szépségeiről, amelyek nem kaphatnak helyet a romániai országimázsban.
“Tisztában vagyunk vele, hogy ez a lista korántsem teljes, számos nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló, ám ugyanannyira fantasztikus csoda nem került most be a válogatásba (hiszen minden általunk felkért személy és szervezet a számára legkedvesebb csodákat javasolta), ezért előre is elnézést kérünk. Ugyanakkor mi ebben elsősorban egy lehetőséget látunk a kezdeményezés folytatására és bővítésére, hiszen bőven vannak még csodáink, amelyek megérdemlik, hogy bemutassuk őket” – írták az Erdély hét csodája honlapon.
A regisztrált szavazók május 28-ig voksolhatnak.